2019-04-17
Története során először jutott BL-elődöntőbe a Tottenham
A Tottenham Hotspur 4-3-ra kikapott a Manchester Citytől a labdarúgó Bajnokok Ligája visszavágóján, de idegenben lőtt több találattal története során először bejutott a legjobb négy közé.
Eseménydúsan indult a mérkőzés, hiszen Sterling már a 4. percben megszerezte a vezetést a házigazdának, amire Szon gyorsan két találattal válaszolt. A csapatok ezután sem vettek vissza a tempóból: a 11. percben Bernardo Silva egy szerencsés góllal egyenlített, majd a 21. percben Sterling révén ismét magához ragadta az előnyt a manchesteri gárda (3-2).
A fordulást követően nyomást gyakorolt ellenfelére Guardiola együttese és az 59. percben Agüero góljával továbbjutásra állt. A Spurs ekkor sem adta fel és a 73. percben a sérülés miatt becserélt Llorrente is eredményes volt, amivel újra lépéselőnybe kerültek a vendégek. A folytatásban a City futott az eredmény után, a hajrában betalált a hálóba, viszont les miatt érvénytelenítették a gólt.
A Tottenham a címvédő Real Madridot és a Juventust is búcsúztató Ajax csapatával találkozik az elődöntőben.
Írta: Albert Barbara Andrea
0 Hozzászólás