Egygólos előnyben a Honvéd és a Vidi

A Budapest Honvéd pályaválasztóként 2-1-re nyert a másodosztályú Soroksár ellen a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Az első félidőben fölényben játszottak a kispestiek, többet birtokolták a labdát, de a vendégek minden erejükkel a védekezésre koncentráltak. A Honvédnak akadtak helyzetei, sőt N'Gog a kapufát is eltalálta, míg a soroksáriaknak egy ziccerük volt, amit Horváth László hárított.

A szünet után is az élvonalbeli csapat irányította a játékot és Holender Filip góljával megszerezte a vezetést, ám később Gyömbér Gábor egyenlített. A hajrában a kispestiek küzdöttek és Kálnoki-Kis Dávid egy szöglet utáni fejesgóllal döntötte el a meccset.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Soroksáron.

A Vidi tegnap egygólos győzelmet aratott a DVSC ellen. A székesfehérvári együttes kedden Debrecenben lép pályára.

Magyar Kupa, elődöntő:

Budapest Honvéd FC-Soroksár SC (II. osztályú) 2-1 (0-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1929 néző, v.: Iványi

Gólszerzők: Holender (57.), Kálnoki-Kis (87.), illetve Gyömbér (76.)

Sárga lap: Holender (22.), illetve Gárdos (64.)

Honvéd:

Horváth L. - Batik, Kamber, Kálnoki-Kis - Mezgrani (Lovric, a szünetben), Nagy G., Heffler T., Ben-Hatira (Danilo, a szünetben), Uzoma - N'Gog (Tischler, 69.), Holender

Soroksár

Kovács D. - Molnár R., Gárdos (Orosz, 67.), Gyömbér, Bor - Tamási (Csernik, 67.), Huszák - Derekas, Lőrinczy, Kundrák (Korozmán, 80.) - Erdélyi

Kedden játszották:

MOL Vidi FC-Debreceni VSC 1-0 (1-0)     

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: Illyés Tibor / MTI

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!