Felrobbantotta a színpadot Freddie

Nagy taps fogadta Fehérvári Gábor Alfrédot és zenekarát a Szegedi Paprika Show és Chili Weekend színpadán, ahol többek közt a nagysikerű Pioneer című száma is elhangzott.

Fehérvári Gábor Alfréd először a Rising Starban tűnt fel, ahol negyedik helyezést ért el. A tehetségkutató műsor után jelent meg első saját dala, a Mary Joe, melyet Kállay-Saunders András írt.

- A zene a mindenem. Eredetileg nem énekesnek készültem, nem nevelkedtem muzsikus családban. Valahogyan beleszerettem a zenébe és úgy éreztem, hogy nem elég, ha csak hallgatom, ezért elkezdtem énekelni. Nagyon sok gitárorientált zenével találkoztam gyermekkoromban, hiszen a szüleim ezt szerették a legjobban. Mindenféleképpen rock párti vagyok, emellett a blues stílust is kedvelem - mesélte az énekes.

Freddie 2016-ban megnyerte A Dalt Pioneer című számával, így ő képviselhette hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

- Nem tervezem, hogy indulok ismét a műsorban. Szép emlékek fűznek hozzá, nagyszerű volt, hogy elsőre sikerült megnyernem és Magyarországot képviselnem. Rendkívül sokat köszönhetek A Dalnak, közelebb vitte a Pioneer számunkat az emberek szívéhez, sőt elértük, hogy a koncerteknek a csúcspontja. Óriási öröm, hogy a közönségnek is különleges és mindig várják a fellépéseimen ezt a dalt - tette hozzá.

A fiatal énekes a zenekarával járja az országot, másfél órás koncerteket ad. Elárulta, hogy így tud kiteljesedni és valójában a Freddie már öt embert jelent. A tavaly jelent meg a Pioneers című nagylemeze, melyen többek közt a Mary Joe, valamint a Pioneer is hallható.

- A tavalyi albumunk adja a gerincét a műsorunknak, de olyan dalok is szerepelnek még a koncerteken, melyek sokat jelentenek mindannyiunknak, illetve énekelek egy olyan számot, ami elindított ezen a pályán. A repertoárunk 90-95 százalékát a saját slágerek adják, egy-két kedvencet pedig berakunk annak érdekében, hogy sose felejtsük el, honnan jöttünk - mondta.

Október elején megjelent a Nincsen holnap című saját dala, melyhez klip is készült. A vadonatúj sláger egy nyári hangulatú szám, mely egy komoly témát dolgoz fel. A videoklip különlegessége, hogy az egyik részét egy autóban, míg a másikat a koncerteken forgatták.

- Érzékeltetni szeretnénk, mennyire fontos, hogy jelen legyünk a saját életünkben és ne halogassunk egyes döntéseket, mert hajlamosak vagyunk belefeledkezni abba, amit az élet elénk sodor. Ez a három és fél perces dal egyfajta bátorítás, ami felhívja a figyelmet arra, hogy kevés időnk van. Ezenkívül betekintést nyerhet a közönség, hogy milyenek Freddie koncertjei. Ha ősszel meghallgatjuk, akkor újraéljük a nyarat - avatott be.

Freddie hozzáfűzte, jelenleg nem dolgoznak új albumon. Tavalyról rengeteg dalrészlet maradt, így egyesével felidézik és véglegesítik őket, hogy elkészülhessenek a következő slágerek.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!