Már 900 kilométert repült Bogyóka

Bogyóka, Közép-Európa első jeladós kanalas gémje már 900 kilométert repült, mióta elkezdte vonulását.

A kanalas gémre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület szakemberei GPS-GSM jeladót helyeztek a Csongrád megyei Tömörkény határában található Csaj-tavon áprilisban – olvasható a nemzeti park honlapján.

Bogyóka az első jeladóval ellátott kanalas gém Közép-Európában. Érdekes, hogy nem a gémekhez, hanem az íbiszfélékhez tartozó vonuló faj, mely a telet a Földközi-tenger vidékén tölti. Leggyakrabban Tunéziában és Olaszországban telelnek, de néhány példányuk a Szaharán túli részekre is eljut.

A tojó költőhelyéről, a Csaj-tóról augusztus 22-én reggel indult útjára, és kilenc nap alatt Horvátországba, egy Eszéktől 40 kilométerre lévő halastóhoz ért. Itt pihent és táplálkozott pár napot, szeptember 2-án pedig folytatta útját, viszont végül a Száva folyó környékéről visszafordult előző helyére. További zsírfelhalmozás után szeptember 4-én keresztülszelte Bosznia-Hercegovinát, és Split vonalában elkezdte átrepülni az Adriai-tengert. A kanalas gém szeptember 5-én reggel Manfredonia vizes élőhelyein szállt le.

Fotó: Wikimedia Commons

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!