Kialakult az X-Faktor döntős mezőnye

Három versenyző küzdhet meg egy hét múlva az év hangja címért a 2019-es X-Faktorban.

A szombat esti elődöntőben a négy előadó két-két produkcióval lépett színpadra: először egy duettet, majd egy egyéni számot hallhatott a közönség. Ruszó Tibi Kökény Attilával, Manuel Kállay-Saunders Andrással, Vanek Andor Keresztes Ildikóval, míg Zdroba Patrik Miklósa Erikával énekelt.

A mentorok az adott versenyző második produkciója után dönthettek arról, hogy érdemel-e széket, de csak két hely volt. Ruszó Tibi és Manuel leülhetett, ám Vanek Andor is lenyűgözte a zsűrit, így a nézők döntése alapján Manuel a veszélyzónába került. A mentoroknak az utolsóként fellépő Zdroba Patrik produkciói is tetszettek, emiatt ismét a nézők szavaztak, akik szerint Vaner Andornak kellett felállnia. Ezt követően már biztossá vált Ruszó Tibi és Zdroba Patrik döntőbe jutása.

A veszélyzónában lévő Manuel és Vanek Andor közül a nézők egy versenyzőt menthettek meg a kieséstől. A voksolás után Manuel búcsúzott az X-Faktortól.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: rtl.hu

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!