Örülhet a Barca, botlott a Real és az Atlético

Rosszul kezdte az évet a Real Madrid, de az Atlético Madrid is pontokat hullajtott.

A harmadik helyén álló Sevilla hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a második Atlético Madriddal a spanyol bajnokság 18. fordulójában. Az andalúz csapat a 37. percben szerezte meg a vezetést Ben Yedder góljával, majd az első félidő végén Griezmann válaszolt szabadrúgásból. A második játékrészben mindkét oldalon akadtak helyzetek, ám az eredmény már nem változott, így osztoztak a pontokon az együttesek.

A Real Madrid hazai közönség előtt szenvedett 2-0-s vereséget a Real Sociedadtól. A vendégek már a 3. percben előnyhöz jutottak Willian José büntetőjével, majd a királyi gárda mezőnyfölényben játszott, de ezt nem tudta gólra váltani. A fordulást követően Lucas Vazquez megkapta a második sárga lapját, ezért kiállította a játékvezető, így még nehezebb helyzetbe kerültek a fehér mezesek. A 83. percben Pardo fejesgóljával eldöntötte a három pont sorsát.

A Barcelona győzelem esetén akár öt ponttal is elhúzhat a második Atlético Madridtól. A Real Madrid jelenleg csak az ötödik helyen áll, amivel egyáltalán nem lehet elégedett.

Írta: Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!