A Sportinggal játszik elődöntőt a Rába ETO

A Barcelona-Chelsea Bajnokok Ligája mérkőzés szünetében mintegy 97 ezer néző előtt sorsolta ki az UEFA a Futsal Kupa Final Four elődöntőinek a párosításait.

A sorsolásnál Juliano Belletti, a Barca egykori klasszisa segédkezett, aki futsalban kezdte karrierjét. A brazil hátvéd 2004 és 2007 között erősítette a katalán csapatot, amellyel kétszer nyert spanyol bajnokságot és egyszer BL-t.

A Final Four-t április 20. és 22. között rendezik meg a spanyolországi Zaragozában. A Rába ETO, a Sporting CP, az Inter FS és a Barcelona Lassa küzd meg a végső győzelemért és a kupáért.

A magyar bajnok Rába ETO papíron a legkönnyebb ellenfelet kapta, hiszen a kétszeres második helyezett és portugál bajnokcsapattal, a Sportinggal csaphat össze az elődöntőben. A Barcelona az Inter Movistarral mérkőzik meg. Érdekes, hogy a győri alakulat edzője, Javi Rodríguez háromszor emelhette magasba a legrangosabb európai trófeát. Az ETO története során először jutott be a legjobb négy együttes közé. Meghatározó játékos lehet a tornán többek közt a fiatal tehetség Alejandro Constantino, Dávid Richárd, Alasztics Marcell kapus vagy a nagy tapasztalattal rendelkező Juanra Calvo.

- A sorsolásnak számunkra nem volt nagy jelentősége, hiszen tudtuk, nehéz feladatunk lesz az elődöntőben bármelyik csapattal nézünk farkasszemet. A Sporting, a Barcelona és az Inter is remek klub, kiváló játékosokkal. Úgy utazunk Zaragozába, hogy mindent megteszünk a sikerért. A csapat már tudja, milyen focizni a Sporting ellen és mi harcolni fogunk a végsőkig, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát. Mindenekelőtt élnünk kell a lehetőséggel és szeretnénk élvezni a játékot. Nem szabad elfeledkeznünk, hogy a futsalban 40 perc alatt bármi megtörténhet és kellő motiváltsággal akár döntőt is játszhatunk. Hajrá ETO! - tudtuk meg Alejandro Constantinótól.

A gránátvörös-kékek 2012-ben és 2014-ben győztek, mindkét alkalommal a Dinamo Moszkvát utasították maguk mögé. Azonban a Barca 2015-ben elvesztette a finálét 3-2-re a kazahsztáni Kairat Almaty ellen.

Az Inter Movistar címvédésre készül, tavaly 7-0-ra verte meg a Sportingot. A spanyol gárda eddig négy európai serleget zsebelt be (2004, 2006, 2009 és 2017) és háromszor lett második helyezett.

A Sporting CP Nuno Dias irányítása alatt az egyik legerősebb kerettel vág neki a kupának, olyan nagy nevekkel, mint Merlim, Diogo, Fortino, Cardinal, Divanei vagy éppen Dieguinho.

2018 UEFA Futsal Cup döntő

Helyszín: Fülöp herceg Sportcsarnok, Zaragoza (Pabellón Príncipe Felipe)

Elődöntők: Április 20

Rába ETO - Sporting CP 18:00
Inter FS - Barcelona 21:00

3. helyért: Április 22 17:00

Döntő: Április 22 20:00

Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!