Higuaín és Dybala negyeddöntőbe repítette a Juvét

Sokáig továbbjutásra állt a Tottenham Hotspur a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de végül a Juventus folytathatja a sorozatot 2-1-es idegenbeli győzelem után.

Az első mérkőzésen 2-2-es döntetlent ért el az angol csapat a torinóiak otthonában, tehát az idegenben lőtt gólokkal jobban állt a Spurs, sőt a vezetést is megszerezte Szon Hung Min góljával.

Az első félidőben a hazaiak játéka dominált és megérdemelten jutottak előnyhöz. Chiellini kezezett a tizenhatoson belül, majd nem sokkal később Jan Verthongen rúgta föl Douglas Costát, de egyik oldalon sem fújt büntetőt a bíró.

A szünet után is jobban futballozott a Tottenham, viszont a vendégeknek három perc is elég volt, hogy eldöntsék a továbbjutást. A 64. percben Higuaín egyenlített, majd Dybala értékesített egy ziccert. Érdekesség, hogy a gólokon kívül egyetlen egy alkalommal találták el a kaput a „zebrák”. A folytatásban az angol csapat már nem tudta megfordítani a meccset, így a rutinosabb együttes küzdhet meg a továbbiakban a BL-trófeáért.

Albert Barbara Andrea

 

 

 

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!