Elhunyt Lázár Bence, az Újpest csatára

Súlyos betegség miatt csütörtökön hajnalban meghalt Lázár Bence, az Újpest FC egykori labdarúgója.

A 26 éves futballista 2006-ban került be a lila-fehérek második utánpótlás csapatába, két év múlva már az NB I-es együttes színeiben lépett pályára. Bence 2014-ig 52 mérkőzésen játszott és 13 gólt szerzett, sőt 2014-ben tagja volt a Magyar Kupa-győztes együttesnek és az utánpótlás válogatottban is szerepelt.

A fiatal focista régóta küzdött a leukémiával, amit sajnos nem tudott legyőzni. Csütörtökön 19:30-tól gyertyagyújtással emlékeztek rá a Szusza Ferenc Stadion előtt.

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!