Lezárta az őszi idényt az M-Foci

Az M-Foci Kft. tegnap este őszi szezonzáró rendezvényt tartott az Autós Csárdában. A Givaudan különdíját Sirokmán Zoltán kapta, aki a csapat védelmét erősíti a pályán és győztes gólt szerzett a Honvéd II ellen.

A záróünnepségen többen hangsúlyozták, hogy a megyei és az NB III-as bajnokság között „ég és föld” a különbség. Az őszi idény tapasztalatszerzésre szolgált a fiúknak.

- Óriási hátrány volt, hogy az osztályozóval három hetet vesztettünk, így nem úgy sikerült a felkészülés és az erősítés, ahogyan szerettük volna. Sok kihívás előtt álltunk szakmailag is, úgy vélem, hogy mindenki megcsinálta a maga munkáját. Az első meccsek jól sikerültek, utána jött egy hullámvölgy, a végén pedig két győzelemmel biztosítottuk a lehetőséget, hogy egy jó tavaszi szezonnal bennmaradást érő helyen végezzünk. Komoly feladatok várnak ránk, de én a bajnokság elején és még most is úgy gondolom, képes a csapat, hogy bennmaradjon - számolt be Ménesi Gábor, az M-Foci Kft. tulajdonosa.

A rendezvényen a vezetőség köszönetet mondott a támogatóknak, akik végig kitartottak a csapat mellett, valamint elhangzott, hogy közös összefogással túlléphet a nehéz időszakon a klub.

- A decemberi pihenő után közösen megpróbálunk mindent elkövetni, hogy 2018 nyarán is Makónak NB III-as csapata legyen. A lehetetlen nem létezik, aki nem ebben a szellemben dolgozik, az nem tud segíteni az együttesnek. Úgy gondolom, teher alatt nő a pálma, megfelelő mennyiségű és minőségű edzésmunkával, kellő hittel, akarattal és önbizalommal elérhetjük, hogy bennmaradjunk - mondta Karsai Tibor, az M-Foci Kft. ügyvezetője, aki jó pihenést, regenerálódást és feltöltődést kívánt. 

Méhes Tibor asszisztens edző megosztotta a gondolatait az idénnyel és a csapat szereplésével kapcsolatosan. Az NB III előtt bajnok lett az együttes, sőt sikeresen vette az akadályokat az osztályozón és a kupában is jól teljesítettek a fiúk. Idén ősszel egy pályaavató ünnepség keretén belül a Fradival játszottak gálameccset a Maros-partiak.

- Sajnos az NB III eddig nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de a történteken nem tudunk változtatni és a múlt nem fogja megoldani a helyzetet. Nem szabad elkeserednünk, folytatnunk kell a megkezdett munkát. Az első 5 meccs összességében rendben volt, az Iváncsa ellen indult el a lejtő, amikor 2-0-ról megfordította a mérkőzést. A labdarúgás ilyen, sajnos akadnak hullámvölgyek. Minimális a különbség, nem nagy a ponthátrányunk, ezért még behozható. Tanulnunk kell a hibáinkból és készülünk a tavaszra - fogalmazott az évértékelőjében Méhes Tibor, aki a játékosai és az edzőkollégái nevében megígérte, hogy jövőre is Makónak NB III-as csapata lesz.

Karkas Mihály, a Givaudan Hungary Kft. makói gyárigazgatója elmondta, hogy a fiúk már sikeresen, győzelemmel kezdték a tavaszi idényt a Vecsés ellen és ez pozitív a csapat életében. A társaság egy nagy tanulási folyamat részese, aminek az eredménye az utolsó 3-4 fordulóban már pontokban is látszódott.

- Szeretném átadni Sirokmán Zoltánnak a Givaudan különdíját, aki nem akármilyen fiatal, az én szememben egy példakép. Mindent elkövet a tanulás, valamint a futball terén is Makóért és a csapatért - tette hozzá.

A záróünnepség végén Karsainé Katkó Anikó és Dobos Judit munkáját egy-egy doboz csokoládéval köszönték meg.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!