Magyar legenda a világ gólkirálya

Az IFFHS, vagyis a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet többéves kutatás után összegyűjtötte, kik szerezték a legtöbb gólt az élvonalbeli bajnokságokban.

Az IFFHS 1905-tő napjainkig minden labdarúgót figyelembe vett és összeszámolták a világ bármelyik első osztályú bajnokságában szerzett góljait. Érdekes, hogy a dobogón csak magyar játékosok szerepelnek és a top10-be négy futballistát soroltak.

A lista élén döntő fölénnyel, azaz 94 találatos különbséggel Puskás Ferenc áll, aki Kispestben/Honvédban és a Real Madridban összesen 511 gólt jegyzett.

A második helyet Schlosser Imre kapta meg, aki a Ferencvárosban, az MTK-ban, a Wiener AC-ben és a Budai 33-ban színeiben 417 találatot szerzett. A harmadik pozíció Zsengellér Gyuláé (Salgótarján, Újpest, Roma, Ancona, Deportivo Samarios), ő is sok gólig, mégpedig 416-ig jutott.

Az IFFHS nyilvánosságra hozta, hogy Pelé és az osztrák, valamint a csehszlovák labdarúgás klasszisa, Jozef Bican több gólt szerzett az Aranycsapat legendás kapitányánál, viszont ők ezt nem mindet az élvonalban tették. Cristiano Ronaldo 373 góllal a 12., míg Lionel Messi 361-gyel a 15. a listán.

A lista:

1. Puskás Ferenc 511 gól (magyar és spanyol bajnokság)
2. Schlosser Imre 417 gól (magyar és osztrák bajnokság)
3. Zsengellér Gyula 416 gól (magyar, olasz és kolumbiai bajnokság)
4. James Edward McGrory 410 gól (skót bajnokság)
5. Gerd Müller 405 gól (nyugatnémet és amerikai bajnokság)
6. Roger Milla 405 gól (kameruni, francia és indonéz bajnokság)
7. Hugo Sánchez 400 gól (mexikói, amerikai és spanyol bajnokság)
8. Szusza Ferenc 393 gól (magyar bajnokság)
9. Carlos Bianchi 385 gól (argentin és francia bajnokság)
10. Alfredo Di Stéfano 37 gól (argentin, kolumbiai és spanyol bajnokság)

Fotó: puskas.com

Forrás: IFFHS

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!