Autogramokat osztottak és szelfiztek a Fradi focistái

Az FTC vasárnap barátságos meccset játszott az M-Foci Kft.-vel a makói sportkomplexum átadásának alkalmából. A mérkőzés végén a Ferencváros játékosai aláírásokkal és közös fotókkal lepték meg a helyi szurkolókat.

Nemcsak gálamérkőzést játszott a Fradi a Maros-parti városban, hanem a találkozó után a labdarúgók szelfiztek és autogramokat is osztottak az érdeklődőknek. A meccs lefújása után már rohantak a gyerekek és a szurkolók a játékosokhoz. Az egyik legkedveltebb futballistát, Leandro de Almeidát nagy tömeg vette körül, alig tudott szóhoz jutni. A védő Brazíliában kezdte pályafutását, majd hazánkban több klub színeiben is pályára lépett. A magyar válogatottban tizenhat meccsen játszott.

- Tavaly nem jött össze a bajnoki cím, de idén mindenképpen be szeretnénk zsebelni. Jó szériában vagyunk, ezt meg kell tartanunk. Az idősebb játékosok közé tartozom és szeretném segíteni a fiatalabbakat a rutinommal - árulta el az FTC csapatkapitánya és hátvédje.

A fiatalabbak közül ígéretes tehetség Novák Zsombor, aki májusban kötött szerződést a Fradival és jó példa az utánpótlás számára. Előtte Ráckevén, valamint az NB III-as Dunaújvárosban focizott. A makói gálamérkőzésen csereként lépett pályára és négy perc kellett, hogy megszerezze csapata negyedik gólját.

- Nagyon tetszik az új makói létesítmény, korszerű a lelátótól kezdve az öltözőkig, a pálya minősége pedig teljesen megfelelő. Úgy látom, hogy ez javuló tendencia Makón, ami csak jobb lehet a következő években. A keretünk bombaerős, kezdünk egyre jobb formába lendülni, ezért bizakodó vagyok. Reméljük, hogy meg lesz a bajnoki cím és nagyszerű lenne, ha ez címvédő kupagyőzelemmel párosulna - fűzte hozzá Novák Zsombor.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!