Hetvenéves jubileumát ünnepelte a Ferrari

Látványos show-val ünnepelte 70. születésnapját a Ferrari Fioranóban. A jelenlévők, valamint az egykori és jelenlegi pilóták felidézhették a gyártó történelmét. A rendezvényen Sebastian Vettel négyszeres világbajnok versenyző is részt vett.

A Ferrari gyárat Enzo Ferrari alapította 1929-ben Scuderia Ferrari néven. Azonban az első közúti Ferrari csak 18 évvel később készült el. A Ferrari alapítójának szenvedélye volt az autóversenyzés. Enzo Ferrari a gyár alapkövének letétele előtt megnyert egy Grand Prix versenyt Ravennában s a futam után találkozott Paolina grófnővel, Francesco Baracca gróf édesanyjával. Baracca első világháborús olasz hős volt, aki a légierőnél szolgált és mindig egy fekete ágaskodó lovat festetett repülőgépe oldalára. A grófnő megkérte Enzo Ferrarit, hogy fesse a lovat az autóira, mert szerencsét hoz. Megfogadta a tanácsát, de kicsit módosított az emblémán, a fekete lovat sárga címerbe helyezte, mert a sárga volt szülővárosa, Modena színe.

A Ferrari manapság a világ legsikeresebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező Formula-1-es csapata. Az egyetlen jelenlegi versenyistálló, amely már az első F1-es idényben is elindult. Az első versenyautó 1950. május 21-én, a Monacói Nagydíjon állt rajthoz. Az első futamgyőzelmet 1951. július 14-én aratta a csapat az argentin José Froilan Gonzálezszel. Később olyan kiváló pilóták nyertek a Ferrari színeiben világbajnokságot, mint Niki Lauda, Michael Schumacher és Kimi Räikkönen.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!