Három pontot vesztett az M-Foci a Szentlőrinc ellen

Az M-Foci Kft. 2-1-es vereséget szenvedett a Szentlőrinc SE-től hazai környezetben.

A szentlőrincieknek indult jobban a mérkőzés, a 7. percben egy szabálytalanság után tizenegyeshez jutottak, melyet Dudás Dániel értékesített. A hazaiak játékát megzavarta, hogy a vendégek hamar megszerezték a vezetést a meccsen. A Szentlőrinc egyre több helyzetet dolgozott ki, a Maros-partiak csak a szerencsének és kapusuknak, Garamvölgyi Csabának köszönhették, hogy ellenfelük nem növelte előnyét. A helyiek az első félidő hajráját megnyomták, ennek eredményeként a 44. percben Lipták Ákos egy szép találattal egyenlített. A csapatok 1-1-es döntetlennel mehettek az öltözőbe.

A szünet után a Maros-mentieknek megvolt a lehetőségük, hogy megfordítsák a meccset, de nem jött össze. A 64. percben Virág Szilárd kihasználta a makóiak védelmi hibáját és csapatával átvették a vezetést. A helyiek ezután teljesen összeestek és nem tudták megtörni a rivális védelmét.

- Ezen a szinten ilyen gólokat nem szabad kapnunk és hasonló hibákat sem szabad elkövetnünk, amilyeneket a mai találkozón. Hasonló gólt rúgtak a szentlőrinciek, mint a múlt héten a vásárhelyiek. Fordulópontnak érzem Gémes Bence száz százalékos ziccerét, ami sajnos kimaradt. Nagyon hiányoznak a góljai – értékelte a mérkőzést Méhes Tibor, az M-Foci Kft. asszisztens edzője.

- Első győzelmünket arattuk, a mi hibánk, hogy az előző fordulókban nem tudtunk nyerni. Jobban futballoztunk ellenfeleinknél, viszont olyan egyéni hibákat vétettünk, amiket nem lehet megengedni. Jobban játszottunk ezen a meccsen is, több helyzetet dolgoztunk ki. A Dunaújváros ellen is magabiztosan kezdtünk, mint ma, csak ott nem használtuk ki lehetőségeinket, és a semmiből szerezte meg a vezetést a rivális. Itt is kaptunk gólt, de tudtunk válaszolni rá és könnyebb focizni, amikor mi vezetünk, az ellenfél pedig rohan az eredmény után. A csapatom célja az első 9 hely valamelyike a bajnokságban, mivel sok játékos érkezett és távozott, ezért még keresem az ideális összeállítását az együttesemnek – nyilatkozta Turi Zsolt, a Szentlőrinc SE vezetőedzője.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!