Iniesta: 22 év és 32 trófea a Barcával

A spanyol klasszis huszonkét évet játszott a Barcelonában, mellyel 32 kupát hódított el.

Andrés Iniesta 674 mérkőzésen lépett pályára a gránátvörös-kékek színeiben. A katalán gárda legendás középpályása tavaly előtt búcsúzott a csapattól, amely többek közt egy ünnepséggel és egy különleges videóval is kedveskedett neki. A világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgó győzelemmel fejezte be barcelonai pályafutását, miután 1-0-ra nyertek a Real Sociedad ellen a Camp Nou-ban.

Iniesta 1996-ban került a Barcelona akadémiájára, majd megfordult a korosztályos csapatokban és végül a felnőtt együttes kulcsembere lett. Többek közt kilenc bajnoki címet ünnepelhetett a katalán gárdával, négyszer pedig a Bajnokok Ligája trófeáját emelhette a magasba. Szinte mindent megnyert, amit lehetett. Egyike azon játékosoknak, akit minden stadionban állva tapsolnak.

Írta: Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!