A Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Napoli vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
A katalán gárda mezőnyfölényben futballozott, de nem tudott mit kezdeni az olasz csapat szervezett játékával és védekezésével. A gránátvörös-kékeknek nem volt kaput eltaláló lövésük az első játékrészben. A félidő derekán egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést Mertens, így 1-0-s előnnyel mehettek a szünetre a hazaiak.
A második félidőben egy kicsit felpörgette az iramot a Barca és az 57. percben Busquets kiugratta a jobb szélen Semedót, aki a középen érkező Griezmann-nak passzolta a labdát, ő pedig nem hibázott. Ezután a nápolyi együttes támadóbb játékot vállalt, így már a vendégeknek is több lehetőségük adódott, de több gól nem született. Setién csapata emberhátrányban fejezte be a meccset, miután a játékvezető kiállította Vidalt.
A visszavágókat március 18-án rendezik.
Írta: Albert Barbara Andrea
Fotó: FC Barcelona
0 Hozzászólás