Otthon tartotta a három pontot a Barca

A Barcelona 2-1-re legyőzte a harmadik helyen álló Getafét a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában.

Nem hozott túl sok izgalmat a mérkőzés eleje, majd Nyom betalált a hazaiak kapujába, de videóbírózás után nem adta meg a gólt a játékvezető szabálytalanságra hivatkozva. Bő félóra elteltével Messi remek passzt adott Griezmann-nak, aki a kapuba emelte a labdát. A bekapott gól megzavarta a vendégeket és nem sokkal később Sergi Roberto megduplázta a katalán gárda előnyét. A gránátvörös-kékek még alakítottak ki helyzeteket, ám az eredmény már nem változott az első félidőben.

A fordulást követően a Getafe házi gólkirálya, Ángel egy védelmi hibát kihasználva szépített. Ettől új lendületet kapott a vendégcsapat, mely Ter Stegent is megtornáztatta és közel állt az egyenlítéshez. A meccs hajrájában két ziccert is elpuskázott a Barca, viszont ez nem befolyásolta a három pont sorsát.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: REUTERS

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!