Márton Anita nem örül, hogy elhalasztják a márciusra tervezett fedettpályás atlétikai világbajnokságot, az olimpiai bronzérmes súlylökÅ‘ Ãgy a vb helyett a téli dobó Európa Kupára készül.
"Nem örültem a hÃrnek egyáltalán, mert szerettem volna rendesen felkészülni a fedettpályás világbajnokságra" - nyilatkozott az MTI-nek Márton Anita. Hozzátette: mivel tavaly késÅ‘n, szeptember végén rendezték a szabadtéri világbajnokságot Dohában, ezért kevesebb idÅ‘ jutott pihenésre a fedett idény elÅ‘tt.
"Keményen végigdolgoztuk az elmúlt három hónapot, kis túlzással a semmiért, de legalábbis, amire leginkább készültünk, azt elvették tÅ‘lünk" - fogalmazott a versenyzÅ‘, aki cÃmvédÅ‘ként várta a vb-t. Tréfásan megjegyezte, a halasztás jó oldala, hogy Ãgy három évig marad cÃmvédÅ‘.
Az új helyzetben a vb helyett a március 21-22-én sorra kerülő téli dobó Európa Kupa lesz számára az év eleji fő verseny, amelyen eredetileg nem indult volna.
"Úgy döntöttünk, hogy ne menjen kárba a felkészülés, részt veszek a téli dobó EK-n Portugáliában. Bár a presztÃzse közelébe se férhet egy vb-ének, de ott próbálok majd egy jó eredményt elérni. Ez a tavasszal kezdÅ‘dÅ‘ meghÃvásos versenyek miatt is fontos, mert a téli eredményeket is figyelembe véve döntenek az indulókról, például egy Gyémánt Liga-viadalon, ahol nyolcan léphetnek dobókörbe" - mondta a 31 éves atléta.
Márton Anita jelenleg Győrben edzőtáborozik, ahol versenykörülmények között készülhet, és a következő négy hétben minden szombaton lesz versenye.
A fedettpályás vb-re öt-hat fős csapattal számolt a magyar szövetség, Márton Anita mellett van indulási szintje a távolugró Nguyen Anasztáziának, és három gátasnak, Szűcs Valdónak, Kerekes Grétának és Kozák Lucának.
A szervezÅ‘k szerdai bejelentése szerint elÅ‘vigyázatosságból döntöttek úgy, hogy a kÃnai koronavÃrus terjedése miatt az eredetileg március 13-15-re tervezett vb-t egy évvel elhalasztják, mivel Nancsing csak mintegy 530 kilométerre fekszik a járvány gócpontjától, Vuhantól.
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja szerint a halasztás az egyetlen döntés, amely a sportág érdekeit szolgálja.
"Hosszú hetek óta vizsgálja a nemzetközi szövetség, miként tudják megrendezni a fedett vb-t, és az egész világon azt vizsgálják, mennyire veszélyes a koronavÃrus. Nincs az az emberélet, ami ér annyit, hogy ezt bármilyen módon megszervezzék. Támogatom a döntést, mert bár nagyon sok mindenkinek fájdalmas, de ha sok szempontból megvizsgáljuk, akkor ez volt az ésszerű döntés" - nyilatkozott a budapesti vb-pályázat ügyvezetÅ‘ igazgatója az M1 aktuális csatornán, csütörtökön.
Hozzátette, a hosszabb pihenés, meghosszabbÃtott alapozó idÅ‘szak, a több felkészülési lehetÅ‘ség miatt profitálni is lehet a halasztásból, és aki versenyezni akar, annak lesz rá lehetÅ‘sége különbözÅ‘ ausztrál nemzetközi viadalokon.
Forrás: MTI, M1
Â
0 Hozzászólás