A világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol középpályás tizenhét szezonon keresztül erősítette a Barcelona felnőtt csapatát.
Xavier Hernández Creus 1980. január 25-én született a Katalóniában lévő Terrassa városában.
Xavi 11 évesen érkezett a gránátvörös-kékekhez, majd végigjárta az utánpótlás együtteseket. Hihetetlenül tehetséges futballista volt és kitartásával a második gárda tagja lett, amely feljutott a másodosztályba.
Az első hivatalos felnőtt mérkőzését 1998 nyarán a Mallorca ellen játszotta a Spanyol Szuperkupában, ahol mindjárt gólt szerzett, ám vereséget szenvedtek. A felnőtt csapat színeiben 17 idényen keresztül lépett pályára és 25 trófeát gyűjtött. Összességében pedig nagyon kevés labdarúgó mondhatja el magáról, hogy 24 éven át hűséges volt egy klubhoz.
A 2014/15-ös szezon végén a katari Al-Sadd alakulatához igazolt, tavaly pedig a csapat trénere lett. Sokan szeretnék, ha edzőként visszatérne majd a katalán klubhoz.
A 40 éves klasszis 2000-ben mutatkozott be a spanyol válogatottban, melyben 2014-ig szerepelt. Nemzeti csapatával kétszer nyert Európa-bajnokságot, egyszer pedig világbajnokságot. Emellett a 2008-as Eb legjobb játékosának választották.
Barcelona:
Spanyol válogatott:
Írta: Albert Barbara Andrea
0 Hozzászólás