Fucsovics az ausztrál bajnokságra tartogatja a csúcsformát

Fucsovics Márton saját bevallása szerint négy győzelmét követően csütörtökre "elfogyott kicsit" az 1,465 millió dollár (433 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán, amelynek negyeddöntőjében két sima szettben (6:2, 6:0) kapott ki a szerb Miomir Kecmanovictól.

Fucsovics a közösségi oldalán kifejtette: a vereség után sok negatív kritikát kapott, ezért úgy érezte, hogy mindenképpen reagálnia kell a történtekre.

"Felkészültem Dohára, a szezonra. Jól játszottam, négy meccset nyertem. Tegnapra elfogytam kicsit. Nem fogom a rossz időre, az ellenfél szerencséjére, de nem segített, ez tény. A csúcsformát az Australian Openre szeretném elérni, fizikailag és mentálisan egyaránt. Nem szeretnék megsérülni, tegnap jó sanszom lett volna rá" - írta. Hozzátette: dolgozik tovább, az ő lelkiismerete tiszta.

"Higgyétek el, hogy nehezebb ez, mint ahogy sokszor látszik" - fogalmazott. Elárulta: este már repülőre ül, és utazik Ausztráliába, ahol hétfőn kezdődik a következő versenye.

Fucsovics a selejtező során két győzelemmel került fel a főtáblára. Ott előbb bravúros győzelmet aratott a nyolcadik helyen kiemelt amerikai Frances Tiafoe felett, majd két játszmában diadalmaskodott a szabadkártyás török Cem Ilkel felett.

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!