Legyőzte idegenben a BL-címvédő Vardart a Veszprém

A Telekom Veszprém 38-29-re nyert a Vardar Szkopje vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tízedik fordulójában.

A két csapat 11. alkalommal találkozott a BL-ben, a veszprémiek két verség és egy döntetlen mellett a nyolcadik sikerüket jegyezték. A magyar együttesből Székely Márton, Lékai Máté, Pawel Paczkowski és Kentin Mahé hiányzott. Az elmúlt szezonban ez a két gárda játszotta a döntőt, ahol az észak-macedón klub diadalmaskodott.

Petar Nenadic vezérletével nagyszerűen kezdett a Veszprém, amely egy 7-0-s sorozatot produkált. A 17. percben a bakonyaljai csapat elveszítette horvát szélsőjét, Manuel Strleket, akit egy téves megítélés miatt azonnali piros lappal kiállítottak. Nenadic irányításával továbbra sem engedték ki a kezükből az előnyt a vendégek, így hétgólos különbséggel zárták az első félidőt.

A szünet után sem változott a játék képe, a Veszprém végül kilenc találattal zsebelte be a két pontot. A mezőny legeredményesebb játékosa Nenadic volt 11 góllal.

A hét győzelemmel és három vereséggel álló Veszprém, valamint a nyolc sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkező Szeged is februárban folytatja szereplését a BL-ben.

Eredmény, férfi BL, csoportkör, 10. forduló, B-csoport:

Vardar Szkopje (észak-macedón) - Telekom Veszprém 29-38 (15-22)

Szombaton játszották:

A-csoport:

MOL-Pick Szeged - PPD Zagreb (horvát) 33-23 (14-7)

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: Vörös Dávid/handballveszprem.hu

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!