Tizenhat éve debütált Messi a Barca felnőtt csapatában

A Barcelona klasszisa 2003. november 16-án mutatkozott be egy barátságos mérkőzésen a gránátvörös-kékek színeiben.

Az ötszörös aranylabdás 5 évesen kezdett el futballozni a Grandoliban, ahol az édesapja volt az edző, majd a szintén rosariói Newell’s Old Boyshoz igazolt. A 11 éves tehetségnél növekedési hormonhiányt diagnosztizáltak és a Barca felajánlotta, hogy finanszírozza a gyógykezelését. A katalán klub több utánpótlás együttesében is játszott, 17 évesen mutatkozott be tétmeccsen a felnőtteknél, bő félévre rá pedig megszerezte első gólját az Albacete ellen.

- Sosem felejtem el, hogy Frank Rijkaard indított el a pályámon. Önbizalmat adott nekem, amikor még csak 16-17 éves voltam - mesélte a gránátvörös-kékek korábbi edzőjéről.

Messi 2003. november 16-án a Mourinho által irányított Porto ellen debütált barátságos találkozón a felnőttek között és 19 percet kapott. Tizenhat évvel később méltán kijelenthetjük, hogy történelmet írt a Barcával és reméljük, még sok siker vár rá csapatával. Klubszinten csak négy játékos gyűjtött több trófeát: Vítor Baía (Manchester United), Ryan Giggs és két brazil futballista, Maxwell, valamint Daniel Alves. A kupák mellett rengeteg rekordot is megdöntött a katalán gárdával, illetve számos egyéni díjat vehetett át az elmúlt években.

Írta: Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!