Hanga Ádám: nagyon szeretek a Barcában játszani

A szezonrajt nehézségeiről és megváltozott szerepköréről is beszélt az MTI-nek Hanga Ádám, a Barcelona magyar kosarasa.

A 30 éves játékos elsőként az elmúlt napok mozgalmasságát ecsetelte:

"Kemény meneten vagyunk túl, szombaton hajnalban értünk haza a győztes isztambuli Euroliga-meccsünkről, edzettünk egyet, aztán indultunk Andorrába, ahonnan ma reggel érkeztünk meg. Utóbbi mérkőzéssel természetesen nem vagyok elégedett, de ez Európa legerősebb bajnoksága, és nagyon nehéz idegenben nyerni" - mondta a 86-84-re elvesztett harmadik fordulós összecsapásról, amelyen az ő 10 pontja ellenére a katalánok elszenvedték szezonbeli első vereségüket.

Az átalakult keretről Hanga úgy vélekedett, hogy az NBA-ből érkezett Nikola Mirotic vagy a CSZKA Moszkvával kétszeres Euroliga-bajnok Cory Higgins személyében remek játékosok jöttek a nyáron, és már csak jó csapattá kell gyúrni a társaságot.

"A léc ugyanott van, mint tavaly, a bajnoki címért és sorozatban harmadik kupagyőzelmünkért küzdünk, emellett az Euroliga Final Fourba is jó lenne bejutni" - vázolta a terveket, majd rátért az új feladataira: - "Részben a sérülések miatt most más a szerepköröm, jelenleg irányító vagyok, ami 30 évesen komoly kihívás. Nem az a feladatom, hogy 20-30 pontokat dobjak, hanem hogy mozgassam a csapatot, és élen járjak a védekezésben is."

Az edzésrendről rendszerint csak aznap reggel határozó vezetőedzőről, a szerb Svetislav Pesicről a 200 centis magyar kosaras közölte, már hozzászoktak a 70 éves mester filozófiájához.

"Bár kétségtelenül furcsa, hogy ma sem tudom, hogy holnap mikor edzünk" - tette hozzá Hanga, akinek csapatára több mint 90 meccs vár az idény során, ráadásul az Euroligában az első nyolc mérkőzésükből hatot idegenben vívnak.

Távlati elképzeléseiről a 2017-ben a vörös-kékekhez érkezett magyar légiós úgy fogalmazott:

"Nagyon szeretek a Barcában játszani. Nyáron 2022-ig szerződést hosszabbítottam, amely opcionálisan egy évvel meghosszabbítható, ezzel együtt szeretnék minél tovább itt maradni."

A válogatottbeli szereplésről Hanga közölte, örömmel ott lenne a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőin, de ez nem rajta múlik:

Az Euroliga és a nemzetközi szövetség sajnos tovább folytatja egymással a nevetséges harcot a versenynaptár kialakítása körül, emiatt év közben nem tud a nemzeti csapat rendelkezésére állni - mondta. "Bosszantó ez a helyzet, amely remélem, hamarosan rendeződni fog" - fűzte hozzá.

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!