Messi: a Barca az otthonom, a pénz semmit sem jelent

A katalán gárda ötszörös aranylabdása többek közt a sérüléséről, a BL-ről és a jövőjéről is beszélt.

- Jobban érzem magamat. Pechem volt és már az első tréningen megsérültem. Visszatértem edzeni, majd hosszabb időre kidőltem. Nem akarok már kockáztatni, nehogy ismét kiújuljon a sérülésem, így inkább megvárom, hogy teljesen felépüljek - mondta Messi a Sport című lapnak.

Az argentin klasszis alig várja, hogy visszatérjen a pályára. Ha minden jól alakul, akkor talán a Dortmund vagy a Granada ellen már bevethető lesz.

- Sohasem kezdjük úgy az idényt, hogy a BL-t akarjuk megnyerni, a spanyol bajnokságot pedig nem. Természetesen szeretném ismét elhódítani a Bajnokok Ligája trófeáját és szerintem sokat jelentene a klubnak egy újabb siker - árulta el a 32 éves csatár.

Messi hangsúlyozta, nem tudja megítélni, hogy erősödött-e a keret az elmúlt szezonhoz képest. Nagyszerű volt a csapat, de jelenleg többet variálhatnak a középpályán és a támadásokban. Remek gárda, viszont majd az idény során dől el, hogy jobb a keret vagy sem.

- A Barca az otthonom, addig szeretnék itt maradni, amíg a fizikai állapotom megengedi, hogy ezen a szinten teljesítsek. A záradék és a pénz számomra semmit sem jelent. Továbbra is szeretnék nyerni és nagy dolgokat elérni a klubbal - jelentette ki.

Írta: Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!