Remek versenyzéssel győzött Verstappen

A tavaly is győztes Max Verstappen, a Red Bull pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat.

A holland versenyző elrontotta a rajtot, de nagyszerűen versenyzett és végül elsőként ért célba.

A 21 éves pilótának ez volt az idei első, egyben pályafutása hatodik futamgyőzelme, de az utolsó előzését a versenybíróság még vizsgálja.

A pole pozícióból induló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője második, míg a harmadik Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája lett. A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik helyen végzett, de vezeti az összetett pontversenyt.

A vb két hét múlva a Brit Nagydíjjal folytatódik Silverstone-ban.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: Getty Images

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!