Az új edző nem változtat a Honvéd taktikai felállásán

Eleinte nem tervezi a taktikai felállás megváltoztatását Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

"Valószínűleg marad a három-öt-kettes hadrend, de a számoknak amúgy sincs nagy jelentőségük, sokkal inkább az számít, hogyan mozgunk a pályán" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a 62 éves tréner. Elárulta, egyelőre nincs konkrét elvárás meghatározva felé a bajnoki szereplést illetően, de nyilvánvalóan minél előrébb szeretne végezni az együttessel.

Az olasz tréner kifejtette, honfitársa, a jelenleg szövetségi kapitányként dolgozó Marco Rossi a klubnál lefektette az alapokat, amelyet Supka Attila folytatott. Saját filozófiáját illetően úgy fogalmazott, olasznak lenni nem azt jelenti, hogy csak a védekezéssel törődik a gárda. Számára a futball szív és intelligencia kérdése.

"Egy klub akkor lehet sikeres, ha utánpótlásából sorra törnek fel a fiatalok. Lenyűgözött ez a Honvéd-falu, amely Olaszországban is megállná a helyét. Ezt figyelembe véve a Honvédnál különösen fontos a fiatalok mielőbbi beépítése a felnőtt csapatba" - mondta a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló utánpótlásközpontról Sannino, aki örül, hogy egy ilyen patinás egyesületnél folytathatja pályafutását.

Az előző szezonban negyedik helyezett és kupadöntős Budapest Honvéd szerdán kezdte meg a felkészülést különféle felmérésekkel. Az Európa-liga selejtezőjében is érdekelt piros-feketékre június végétől tíznapos ausztriai edzőtábor vár, amelynek keretében négy felkészülési meccset játszanak. Eddig négyen távoztak, köztük a társ-gólkirály Holender Filip és a kapus Gróf Dávid, az érkezők oldalán a nigeri válogatott Amadou Moutari szerepel.

Sannino elárulta, terveznek további igazolásokat, de személyeket és posztokat nem kívánt megnevezni.

Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: MTI

 

Címkék: Honvéd foci sport

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!