A Barca négy évvel ezelőtt hódította el az ötödik BL-trófeáját

A Barcelona 2015. június 6-án 3-1-re győzte le a Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája berlini döntőjében, ezzel pedig története során ötödször emelhette magasba a legrangosabb európai kupát.

Négy évvel ezelőtt a 151. BL-meccsét játszó Xavi az Iniestától kapott karszalagot viselve búcsúzott a szurkolóktól, hiszen az idény végén távozott a katalán gárdától. Iniestát a mérkőzés emberének választották, illetve ő volt a sorozat történelmének a harmadik olyan labdarúgója, aki három különböző döntőben adott gólpasszt.

A fináléban Rakitic már a 4. percben megszerezte a vezetést, melyre a második félidő elején még válaszolt a Juve Morata góljával. A 68. percben Luis Suárez révén ismét előnyhöz jutottak a gránátvörös-kékek, majd a hosszabbításban Neymar alakította ki a 3-1-es végeredményt.

A Barcelona 1992, 2006, 2009 és 2011 után ötödször nyerte meg a BL-t. Az elsőnél még Bajnokcsapatok Európa-kupájának hívták a sorozatot.

Írta: Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!