Póta Georgina nyerte a szlovéniai tornát

Póta Georgina nyerte egyesben a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) úgynevezett challenge-kategóriás, 30 ezer dollár összdíjazású versenyét a szlovéniai Otocecben.

Az ITTF honlapja alapján a magyar játékos második kiemeltként egy indiai riválist vert 4-1-re a 64-es főtábla első körében, majd a 32 között a mindössze 13 éves, védekező stílusú japán Odzsio Haruna sem okozott gondot neki (4-0). A nyolcaddöntőben az orosz Anasztaszija Kolis (4-1), a negyeddöntőben pedig a brazil Bruna Takahashi (4-3) következett, vasárnapi első meccsén, a legjobb négy között pedig újabb nagy csatában (4-3) a hongkongi Szu Vaj-jam Minnie-t búcsúztatta.

A fináléban az ukrán Margarita Peszocka volt Póta ellenfele, s vele is óriásit küzdött. Háromszor szetthátrányba került, de mindegyik alkalommal sikerült egyenlítenie, majd a döntő játszmát fordulatos küzdelem után, meccslabdákat is hárítva a maga javára fordította a meccset (15-13).  

Női párosban is jutott egy érem a magyaroknak a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős révén, amely az elődöntőben búcsúzott, így harmadikként zárt.

Fotó: moatsz.hu

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!