2019-04-04
Összeállt a nyolcas döntőre utazó pólócsapat
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az Európa Kupa zágrábi nyolcas döntőjére készülő keretét.
A szakember a bő, húszfős névsorból Kardos Gergelyt, Bedő Krisztiánt, Jansik Dávidot, Nagy Ádámot és Pásztor Mátyást hagyja itthon.
"Öt nagyon jó edzést tudtunk tartani, kifejezetten hasznosnak éreztem ezt a három napot. Érezhető, hogy sokat fejlődtünk csapatként ennyi idő alatt is" - fogalmazott a magyar szövetség honlapjának Märcz Tamás, aki szerint a játékosok harcoltak a helyekért.
"Akik kimaradtak, szintén jól teljesítettek, velük ugyanolyan erős lenne a válogatott. Akik bekerültek, semmiképpen sem kényelmesedhetnek el, hiszen ha valaki visszavesz, könnyen kikerülhet a keretből" - tette hozzá.
Elmondta, taktikailag sikerült előrelépniük, az edzések során kijöttek azok a hibák, amelyeknek ki kellett jönniük.
A csapat csütörtökön reggel indult Zágrábba, ahol délután már edzést is vezényel a kapitány.
A magyarok a pénteki negyeddöntőben Montenegró csapatával mérkőznek, győzelem esetén a olasz-orosz összecsapás továbbjutójával találkoznak.
A tornáról a házigazdaként már biztos vl-résztvevő Szerbia mellett a legjobb három jut tovább a világliga belgrádi nyolcas döntőjébe, ahonnan a tornagyőztes elsőként harcolja ki a tokiói olimpiai szereplést.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
Mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Bátori Bence (Szolnok Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC Újbuda), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC Újbuda), Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Sedlmayer Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (Szolnoki Dózsa)
A zágrábi férfi Európa Kupa nyolcas döntőjének programja:
Péntek:
Negyeddöntő:
Magyarország-Montenegró 15.00
Spanyolország-Szerbia 16.45
Olaszország-Oroszország 18.30
Görögország-Horvátország 20.15
Szombat:
Az 5-8. helyért:
15.00 és 16.45
Elődöntő:
18.30 és 20.15
Vasárnap:
A 7. helyért 15.00
Az 5. helyért 16.45
Bronzmérkőzés 18.30
Döntő 20.15
0 Hozzászólás