Mintegy 170 öttusázó a székesfehérvári világkupa-versenyen

Több mint harminc ország mintegy 170 versenyzője állhat rajthoz a székesfehérvári öttusa világkupa-versenyen, amelyet május 1. és 5. között rendeznek meg.

Gallai István, a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) főtitkára elmondta, a nagyszámú induló annak köszönhető, hogy január elseje óta tart az olimpiai kvalifikációs időszak, és a viadalon értékes pontokat lehet szerezni a világkupadöntős részvételhez, ahonnan a győztes kijut a 2020-as tokiói játékokra.

Kármán Sándor versenyigazgató közölte, hogy a Bregyó-közben rendezik a bónuszvívást, a lovaglást, illetve a futás-lövészet kombinált számot. Az úszásnak a városi uszoda, míg a vívásnak a kosárlabda-szövetség edzőcsarnoka ad otthont.

Jelezte, hogy a női és férfi selejtező, majd a női és férfi döntő után az utolsó napon lesz a mixváltó, amelyben Magyarország két stafétát indíthat.

Mészáros Attila alpolgármester, a MÖSZ elnökségi tagja rámutatott, hogy Székesfehérvár az öttusa magyar fellegvára, és nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai munka folyik a városban. Az infrastruktúra és a versenyrendezési rutin adott, az önkormányzat pedig minden támogatást megad ahhoz, hogy a világelit nagyszerű viadalon mérhesse össze tudását - mondta.

Tóth István, az Alba Volán SC elnöke hangsúlyozta, hogy 2009-ig kilenc női világkupa-versenynek adott otthont Székesfehérvár, s ez lesz a tízedik, egyben az első összevont vk-viadal a városban.

Vörös Zsuzsanna, az Alba Volán SC szakosztály-igazgatója megjegyezte, hogy Magyarország 12-12 főt indíthat a megmérettetésen, s a megyeszékhelyet négy férfi és két női versenyző képviselheti.

Forrás: MTI

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!