2019-03-11
Jordi Alba hosszabbított és a triplázásért küzd a Barcával
Hosszas tárgyalásokat követően 2024. június 30-ig meghosszabbította a Barcelona Jordi Alba szerződését.
A 29 éves védő otthonának tekinti a katalán klubot, hiszen pályafutásának nagy részét ott töltötte. Ha minden jól alakul, akkor néhány esztendő múlva akár még azt is elmondhatja, hogy 20 évig erősítette a gránátvörös-kékeket. A 2014-15-ös szezonban a La Ligát, a Király-kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte, amit UEFA-szuperkupa győzelemmel és klubvilágbajnoki címmel koronázott meg együttesével.
- Tudjuk, hogy nagyon nehéz elhódítani mindhárom trófeát egy idényen belül, de összeszokott csapat vagyunk. Mindegyik kupáért harcba szállunk - nyilatkozta a spanyol válogatottal 2012-ben Európa-bajnok labdarúgó.
Jordi Alba hozzátette, mindig is ara vágyott, hogy a Barcában folytathassa pályafutását. Köszöni a klub vezetőségének bizalmát, nagyszerű érzés, hogy újabb öt évig öltheti magára a gránátvörös-kékek mezét. Ezenkívül kiemelte, fizikálisan és szellemileg a legjobb időszakát éli, sőt a pályán kívül is boldog.
Írta: Albert Barbara Andrea
Fotó: AFP
0 Hozzászólás