Neymar 10 évvel ezelőtt debütált a profik között

A brazil támadó 2009. március 7-én mutatkozott be a Santos felnőtt csapatában.

Neymar 17 évesen csereként állt be az Oeste elleni 2-1-re megnyert mérkőzésen. Egy héttel később megszerezte első gólját, melyet a Mogi Mirimnek lőtt. A Santos 2011 júniusában 2-1-re legyőzte az uruguayi Peñarolt, amivel Libertadores-kupa győzelmet ünnepelhetett. A fiatal tehetség góllal segítette klubját, mely 48 éve várt a sikerre. A később olimpiai bajnok labdarúgó 2011. október 29-én négy találatot jegyzett az Atlético Paranaense ellen, melyet 4-1-re múltak felül a brazil bajnokságban.

Neymar 2013 júniusában Barcelonába szerződött, ahol 10 kupát gyűjtött. A gránátvörös-kékeknél érte el pályafutása legnagyobb sikereit.

A 27 éves játékos 2017 augusztusában igazolt a PSG-hez. Nemzetközi szinten még nem tudott kiemelkedő eredményt elérni jelenlegi együttesével, sőt kétszer is súlyos sérülést szenvedett.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: Ivan Storti

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!