A United kiejtette a PSG-t a BL-ből

A Paris Saint-Germain 3-1-es vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől a nyolcaddöntő visszavágóján, így kiesett a Bajnokok Ligájából.

A Real Madrid kiesését követően újabb meglepetés született a legrangosabb európai kupasorozatban, hiszen kétgólos előnnyel vágott neki a párharcnak a párizsi gárda, ám az angol együttes továbbverekedte magát.

A manchesteri csapat már a 2. percben megszerezte a vezetést Lukaku találatával, de nem sokkal később Bernat egyenlített. A félidő derekán Buffon hibázott és Lukaku másodszor is bevette a kapuját. A vörös ördögök 2-1-es előnnyel vonultak az öltözőbe.

A fordulást követően többet támadtak a párizsiak, míg a United kontrákkal próbálkozott. A hajrában Mbappé ziccert puskázott el, ami később megbosszulta magát. A 90. percben Dalot lövésébe Kimpembe kézzel ért bele, amiért tizenegyest kaptak a vendégek. A büntetőt Rashford belőtte, ez pedig továbbjutást ért csapatának.

A szerdai játéknap másik mérkőzésén a Porto hozta be hátrányát. A 26. percben Tiquinho juttatta előnyhöz a portugál gárdát, majd az első félidő hajrájában Rossi büntetőből egyenlített. A második játékrész elején Marega révén ismét vezettek a hazaiak. A rendes játékidőben nem változott a 2-1-es eredmény, így következhetett a hosszabbítás. A ráadásban Telles tizenegyesével továbblépett a Porto.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: OptaJean Twitter

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!