Az Ajax búcsúztatta a címvédő Realt a BL-ből

A Real Madrid hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedett az Ajaxtól a nyolcaddöntő visszavágóján, így a holland csapat 5-3-s összesítéssel kiejtette a spanyol együttest a Bajnokok Ligájából.

A madridi gárda a múlt héten kiesett a Király-kupából, majd a bajnokságban 12 pontos hátrányba került a listavezető Barcelonával szemben. Solari együttese bizakodhatott a BL-ben, ahol esélyesnek számított, miután egygólos előnyről várhatta az Ajax elleni visszavágót.

A holland alakulat agresszíven és szervezetten futballozott, egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a Bernabéuban. A vendégek már a 7. percben megszerezték a vezetést Ziyech révén, majd a 18. percben Tadic kiugratását követően Neres volt eredményes. Az Ajax továbbra is ment előre és közel állt az újabb gólhoz, míg ellenfele két kapufát kivéve nem tudott sokat felmutatni az első félidőben. A hazaiak végig erőlködtek, sőt Vázquezt és Viníciust sérülés miatt elveszítette a királyi gárda.

A második félidő elejét megnyomta a Real és Benzema, valamint Asensio előtt is adódott lehetőség. A 62. percben jött az újabb hidegzuhany, hiszen Tadic növelte az Ajax előnyét. Ezután percekig állt a játék videóbírózás miatt, majd a VAR érvényesnek nyilvánította a találatot. A 70. percben Asensio révén szépítettek a fehér mezesek, de nem sokkal később Schöne egy bal oldali szabadrúgást a kapuba helyezett Courtois feje fölött. A meccs hátralévő részében mindkét fél alakított ki helyzetet, ám maradt a 4-1-es vendégsiker. A házigazda végül emberhátrányban fejezte be az összecsapást, mert a ráadásban Nacho szabálytalanságért és reklamálásért kapott egy-egy sárga lapot, így kiállította a játékvezető.

A Tottenham Kane góljával nyert a Dortmund vendégeként, így 4-0-s összesítéssel jutott a legjobb nyolc csapat közé.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: EFE

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!