2017-04-16
Újból Vettel végzett az élen
A 2017-es Bahreini Nagydíjon Sebastian Vettel diadalmaskodott, ezzel karrierje 44. győzelmét érte el. Második helyen Lewis Hamilton ért célba, míg harmadikként Valtteri Bottas végzett.
A Ferrari pilótája már a rajtnál megelőzte a háromszoros brit világbajnokot, majd korai kerékcseréje után az élről induló Bottas elé került. A Mercedes versenyzője sokáig üldözte Vettelt, azonban a bokszban feltartotta Ricciardót, így öt másodperces büntetést kapott.



A bahreini eredmény után még izgalmasabban alakul a világbajnoki pontverseny Vettel és Hamilton között. A finn pilótának nagy esélye nem volt a győzelemre, viszont először állhatott dobogón Bahreinben. Max Verstappen technikai probléma miatt kiesett a versenyből, Ricciardo pedig lágy gumikkal nem volt túl veszélyes. Nico Hülkenberg megszerezte a Renault első 2017-es pontjait, valamint a Force India mindkét pilótája is pontot gyűjtött.
A világbajnokság két hét múlva Oroszországban folytatódik.
Albert Barbara Andrea
0 Hozzászólás