2019-02-17
Megvédte címét a Nyíregyháza a röplabda Magyar Kupában
A Nyíregyháza 3-0-ra győzte le a Békéscsabát a női röplabda Magyar Kupában. A nyírségiek történetük során nyolcadszor emelhették magasba a trófeát.
A címvédő várhatta kipihentebben a BRSE elleni finálét, hiszen a viharsarkiak szerdán még Franciaországban játszottak a CEV Kupa negyeddöntőjében, ám ottani sikerüknek köszönhetően a tavaly ezüstérmes békéscsabaiak is önbizalommal telve készülhettek az összecsapásra. A bajnokságban négyből négyszer a nyírségiek győztek aktuális riválisuk ellen.
Az első játszmában nagy csatát láthatott a közönség, amelyet a jobb hatékonysággal fogadó és támadó nyíregyháziak nyertek meg elsősorban annak köszönhetően, hogy a szett derekán ötpontos előnyt építettek ki.
A második felvonásban is a jobban nyitó nyíregyháziak irányították a játékot, és bár a bajnok BRSE-nek voltak fellángolásai, kevesebb mint egy óra után közel került a győzelemhez Hollósy László csapata.
A harmadik etapban sokáig úgy tűnt, a szabolcsi együttes könnyedén lezárja a mérkőzést, a Békéscsaba azonban a szett végén közel volt az egyenlítéshez is, ám végül a címvédő kevesebb mint másfél óra alatt véget vetett a kupadöntőnek.
A mérkőzés legeredményesebbje a nyíregyháziak kanadai ütőjátékosa, Danielle Brisebois volt 16 ponttal.
Eredmény, K&H röplabda Magyar Kupa, döntő:
Fatum Nyíregyháza - Swietelsky-Békéscsabai RSE 3-0 (21, 22, 23)
A legjobb pontszerzők: Brisebois 16, Varga E. 12, illetve Parovic 15, Bokan 13
Korábban, a 3. helyért:
Vasas Óbuda - Jászberény VT 3-0 (23, 22, 17)
Fotó: Illyés Tibor
Forrás: MTI
0 Hozzászólás