Toni Bou nyerte a budapesti idénynyitót

A címvédő és 12-szeres világbajnok spanyol Toni Bou nyerte az X-Trial motoros ügyességi világbajnoki sorozat idei szezonnyitó versenyét vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában.

A 32 éves Bou mögött honfitársa, Adam Raga zárt a második helyen, a bronzéremért külön megvívott küzdelmet pedig két spanyol közül Jeroni Fajardo nyerte Jaime Bustóval szemben.

A viadalon kilenc motoros vett részt, közülük a selejtező során hárman búcsúztak, a továbbjutó hat versenyzőt pedig két háromfős csoportba sorsolták.

A folytatásban minden induló a selejtezőhöz képest ellentétes irányba teljesítette a pályát, amely épített akadályokból állt. A motorosoknak a rendelkezésre álló idő alatt minél kevesebb hibaponttal kellett teljesíteni a pályát, levonás a lábletételért, valamint azért járt, ha a versenyző leesett az adott akadályról. A két csoportgyőztes a döntőbe jutott, a két csoportmásodik pedig - az idei szezon újdonságaként - a finálé előtt különcsatát vívott a harmadik helyért.

Az idei X-Trial vb nyolc versenyből áll, Budapest után Barcelona következik, az utolsó futamot pedig Andorrában rendezik április végén.

Fotó: Mohai Balázs

Forrás: MTI

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!