Szalayék feljöttek a 30. helyre a Dakar-ralin

A kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb nyerte meg kedden a Peruban zajló Dakar-rali második szakaszát, melyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros 30. lett.

A Pisco és San Juan de Marcona közötti 553 kilométeres távon - melyből 342 volt mért szakasz - a Peugeot-val versenyző Loeb nyolc másodperccel előzte meg a spanyol Nani Romát. A 44 éves francia sztár negyedszer vesz rész a Dakar-ralin, és 11. etapgyőzelmét aratta, mellyel az összetettben feljött az ötödik pozícióba.

A kedden negyedikként befutó dél-afrikai Giniel De Villiers leváltotta az összetett első helyén a kétszeres bajnok katari Nasszer al-Attijahot, aki több mint hétperces hátránnyal csak 11. lett.

A viadal honlapja szerint a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros - amely a nyitószakaszt a 42. helyen fejezte be - ezúttal több mint 53 perccel maradt le Loeb mögött, és a 30. helyen zárt. Az Opel Dakar Team duója az összetettben is a 30. helyen áll.

A csapat tájékoztatása szerint Szalay - akinek ez a 14. Dakarja - a pályáról elmondta, az első hatvan kilométeren nehéz dűnéken autóztak, azt élvezetes tengerparti rész követte, majd pedig egy gyorsabb szakasz egy folyómederben, a végére pedig még "rádobtak" a rendezők negyven kilométernyi dűnét, ami navigációs szempontból sem volt egyszerű.

"Navigációs szempontból az egész nap nagyon nehéz volt, mert elképesztő mennyiségű irányváltás szerepelt az itinerben" - mondta Bunkoczi. "Már az elején is láttuk, hogy jó néhányan keresgélik előttünk az utat, de az utolsó dűnesorban aztán minket is megevett a fene, mert volt egy olyan irányváltás, amit ha visszamennénk, akkor se találnék meg. Volt egy kis szerencsénk is, mert sokan már visszafelé jöttek a rossz irányból, s bár addig is éreztük, hogy nem jó helyen vagyunk, akkor már biztosak voltunk benne. Aztán megláttuk a helikoptert és rátaláltunk a helyes nyomra. Én mindig nyugtával dicsérem a napot, és ez a nap most meg is érdemli a dicséretet: az autó is jól muzsikált, mi is összeszedettek voltunk, s úgy érzem, az elmúlt két nap megalapozta az előttünk álló nyolcat" - tette hozzá a navigátor.

Szalay kifejtette, nagyon élvezte a napot, az autó tökéletes volt, ők pedig sokat előztek.

"Sőt, szinte folyamatosan előztünk, ennek is köszönhető a harmincadik hely, aminek nagyon örülök. Remélem, még tudunk javítani - most úgy érzem, lesz ez még jobb is" - közölte a pilóta.

A 13 Dakar-diadalával csúcstartó francia Stephane Peterhansel a 109. kilométernél húsz percig vesztegelt Minijével, és végül 15 perces hátránnyal ért célba.

Eredmények (a viadal honlapjáról):

A 2. szakasz, Pisco-San Juan de Marcona, 342 km:
   
Autó (42 célba érkező):

1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 3:26:53 óra
2. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 8 mp hátrány
3. Bernhard Ten Brinke, Xavier Panseri (holland, francia, Toyota) 1:20 p h.
...30. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 53:41 p h.

Az összetett állása:

1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 4:32:45 óra
2. Bernhard Ten Brinke, Xavier Panseri 28 mp h.
3. Nani Roma, Alex Haro Bravo 42 mp h.
...30. Szalay Balázs, Bunkoczi László 1:09:51 ó h.

Kedden a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 331 kilométer vár a mezőnyre.

Forrás: MTI/dpa

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!