Fájó vereséget szenvedett az M-Foci a sereghajtótól

Az M-Foci Kft. hazai pályán 2-0-ra kikapott a Hódmezővásárhelyi FC-től az NB III közép csoportjának a 13. fordulójában.

Aktívabban kezdtek a makóiak és közel álltak a gólszerzéshez, míg a vendégeknek bő negyedóra kellett az első komoly helyzetig. Ezután lendületbe jött a vásárhelyi gárda és többször is zavarba hozta a hazaiakat a kapujuk előtt. A 35. percben egy védelmi hibát követően a vendégcsapat megszerezte a vezetést Bódai Dániel Attila révén. A Maros-partiak próbálkoztak egyenlíteni, de hiányzott az ötlet a játékukból, sőt több pontatlanság és hiba is becsúszott.

A második félidő elejét megnyomták a vásárhelyiek, majd visszább vettek a tempóból. Ezután a hazaiak mentek előre, dolgoztak ki helyzeteket, sőt még kapufáig is eljutottak. A vendégek leginkább a védekezésre koncentráltak és kontrákból igyekeztek veszélyeztetni, majd a 82. percben Bódai Dániel Attila második góljával bebiztosították az első győzelmüket ebben a bajnoki szezonban.

A mérkőzést követően Magyar György, az M-Foci Kft. edzője nem kívánt hozzászólni az összecsapáshoz.

- Sokat dolgoztunk ezért a győzelemért, talán sorsszerű, hogy épp egy ilyen rangadón jött össze. Rengeteget dolgoztunk, bár már hamarabb is nyerhettünk volna. Most volt egy kis szerencsénk is, mert az elején kiegyensúlyozott meccset láthattunk. Visszanyúltunk az utánpótláshoz és egy újabb gyöngyszemet találtunk. Nagyon szervezetten fociztunk, a mi akaratunk érvényesült a pályán és az ellenfél nem tudta megbontani a csapatunkat. Az első félidőben akadtak a makóiak előtt is lehetőségek, viszont szerintem mi nagyobb helyzeteket dolgoztunk ki. Összességében úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk - értékelte a találkozót Szűcs Róbert, a Hódmezővásárhelyi FC asszisztens edzője.

M-Foci Kft. – Hódmezővásárhelyi FC 0-2 (0-1)

Makó, vezette: Jakab Árpád (Flinta Zoltán, Vrbovszki Pál).

M-Foci: Weszelovszky - Grecsó, Zsoldos, Lászik, Tamaskó, Varga R., Babolek, Lipták, Széll, Busa, Gémes. Csere: Garamvölgyi, Podonyi, Megyesi, Hatvani, Szilágyi, Magyar, Bány. Játékos-edző: Magyar György.

HFC: Krnács - Jankelic, Szabó Cs., Darida, Mezei, Katona, Vass A., Szabó M., Geiger, Hrabovszki, Bódai. Csere: Varga G., Tóth J., Koncz A., Bartyik, Gyüre, Győrfi. Edző: Szűcs Róbert.

Gól: Bódai (35., 82.)

Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!