A Sagrada Familia 136 évvel az alapkőletétel után kap építési engedélyt

A barcelonai bazilika 136 évvel az alapkőletételt követően kap építési engedélyt, miután az önkormányzat és az illetékes egyházi alapítvány két évnyi tárgyalás után megállapodott.

A spanyol napilapok szerint az építésért felelős alapítvány a következő tíz évben 36 millió eurót (több mint 11,6 milliárd forint) fizet majd a városnak. A városvezetés cserébe vállalta, hogy 2019 első negyedévében kiadja a szükséges engedélyeket.

A tervek szerint a befolyt összegből 22 millió eurót fordítana a város a tömegközlekedési hálózat fejlesztésére, 7 millió euróból közvetlen földalatti összeköttetést teremtenének a metró és a bazilika között. Ezenkívül 4 millió eurót költenének városfejlesztésre a Sagrada Familia közvetlen környezetében, és tíz év alatt mintegy 3 millió eurót a környék takarítására, rendben tartására.

A Sagrada Familia évi 4,5 millió látogatójával a legnépszerűbb műemlék Spanyolországban, azonban a városnak egyben problémát is okoz a folyamatos tömeg a bazilika környékén.

Jordi Faulí főépítész szeptember végén beszélt az újságíróknak arról, hogy szeretnék úgy befejezni az épületet, ahogy azt a világhírű tervezője, Antonio Gaudí megálmodta. A Sagrada Familia befejezését 2026-ra, Antonio Gaudí halálának 100. évfordulójára ígérik.

A katalán modernizmus jelképének számító, gótikus és szecessziós elemeket egyénien ötvöző bazilikának jelenleg 8 befejezett tornya van, nyolc év múlva összesen 18 tornya magasodik majd a környező házak fölé. A legmagasabb, 172,5 méteres központi tornya négy év múlva lesz kész.

A bazilika alapkövét 1882-ben tették le, Antoni Gaudí építész egy év múlva vette át a munkálatokat és a megszállottjukká vált; mindent újra és újra áttervezett, 1910-től felhagyott egyéb munkáival. Az építkezésen remeteként élt, maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Ekkor az épületnek még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat volt kész.

A Sagrada Familia ma a világon az egyetlen még épülő emlékmű. A Születés Kapuja nevet viselő homlokzatát és a kriptát 2005-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

Az épületet 2010. november 6-án XVI. Benedek pápa a bazilika rangjára emelte és megszentelte

Forrás: MTI

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!