Kihirdették az Európai Egyetemi Filmdíj jelöltjeit

Az Európai Filmakadémia (EFA) és a Hamburgi Filmfesztivál nyilvánosságra hozta az Európai Egyetemi Filmdíjra jelölt alkotásokat.

A 2016-ban alapított Európai Egyetemi Filmdíj (EUFA) győzteseiről európai egyetemi hallgatók döntenek. Idén a Dagmar Brunow svéd filmtörténészből, Mike Goodridge brit producerből és fesztiváligazgatóból, valamint Christophe Leparc francia fesztiváligazgatóból álló válogatóbizottság 49 játékfilm és 15 dokumentumfilm közül választotta ki a díjra jelölt öt alkotást - írja az EFA közleménye.

A jelöltek mezőnyében szerepel Samuel Maoz Foxtrot, Alice Rohrwacher Történet a tiszta szívről, Wolfgang Fischer Styx, Alexandru Solomon Tarzan's Testicles és Erik Poppe Utoya, július 22. című filmje.

A jelölt alkotásokat 23 európai ország 23 egyetemén tekintik meg és vitatják meg a hallgatók, majd minden intézmény kiválasztja a kedvencét. December elején az egyes egyetemeket képviselő egy-egy hallgató részt vesz egy háromnapos tanácskozáson, amelyen a győztesről döntenek.

A döntést december 6-án hozzák nyilvánosságra, a díjat pedig december 14-én Sevillában, a 31. Európai Filmdíj-gálán adják át a nyertesnek.

Az Európai Filmakadémia közleménye szerint az egyetemi díjjal a fiatal közönséget akarják közelebb hozni a filmművészethez. Az EFA szándékai szerint a díj egyúttal támogatja a filmek terjesztését, a filmoktatást és a vitakultúrát is.

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!