Mesterhármassal nyitotta Messi a BL-idényt

A Barcelona hazai pályán 4-0-s győzelmet aratott a PSV Eindhoven ellen a Bajnokok Ligája első csoportmérkőzésén.

Érdekesség, hogy Mark Van Bommel, a PSV edzője 2005 és 2006 között egy szezont játszott a gránátvörös-kékeknél. Bajnoki címet, Bajnokok Ligáját és spanyol szuperkupát nyert a Frank Rijkaard vezette csapattal.

Az első ziccert a hollandok alakították ki, Pereiro bombázott a kapura 17 méterről, majd Bergwijn előtt is adódott egy lehetőség. A folytatásban rákapcsoltak a katalánok és az első félidő 31. percében megszerezték a vezetést Messi zseniális szabadrúgásgóljával. A hazaiak közel álltak a második találathoz, ám csak 1-0-val mentek pihenni.

A fordulást követően Coutinhónak, Messinek és Suáreznek is volt komoly helyzete, viszont az újabb gólra a 74. percig kellett várni, ekkor Dembélé a bal alsóba helyezte a labdát. Három perc múlva Messi ismét egy szenzációs találatot szerzett, majd a hajrában eldöntötte 4-0-ra a mérkőzést.

A Barca ezzel a győzelemmel 27 BL-meccs óta veretlen a Camp Nou-ban. Legutóbb a Bayern Münchentől kapott ki 2013 májusában.

Albert Barbara Andrea

 

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!