Juhász Jónás: a csapat egymásért is küzd

Az M-Foci Kft. belső középpályása bízik az összetartásban és reméli, hogy munkával egybekötve előbb-utóbb eredményre fog vezetni.

Juhász Jónás a makói utánpótlás csapatokban nevelkedett és 17 évesen az első felnőtt mérkőzését is a helyi együttesnél játszotta. Ezután másfél évet a Mórahalomnál, hat hónapot pedig Méhkeréken futballozott.

- Nagyon sok minden köt Makóhoz, az edzőm is számít rám, ezért tértem vissza a Maros-parti klubhoz. Több társammal is már fociztam korábban, így nem jelent gondot a beilleszkedés sem - tudtuk meg.

A 22 éves labdarúgó célja, hogy maradéktalanul megállja a helyét a csapatban és a bajnokságban. Szerinte, ha kiegyensúlyozottan és stabilan tud teljesíteni, akkor már segítségére lehet a makói gárdának.

- Jó közösséget alkotunk, tudunk egymásért küzdeni és bízok benne, hogy ez minél hamarabb előrébb repít bennünket - emelte ki.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!