Oscar-díjra jelölték a Napszálltát

Nemes Jeles László filmjét, a Napszálltát nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjra.

A döntő testületben a filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes vezérigazgató, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki rendezője és Szabó Gábor operatőr vett részt. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 91. Oscar-díjakra az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között mutatnak be hazai forgalmazásban.

Az Oscar-díjra nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet. A listát 2019. január 22-én hozzák nyilvánosságra, az elismerések ünnepélyes átadását február 24-én rendezik Los Angelesben. A filmalap közleményében emlékeztet arra, hogy a Napszállta világpremierje nagy siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol elnyerte a FIPRESCI, a nemzetközi filmkritikusok szövetsége zsűrijének a díját.

Az észak-amerikai premier a torontói filmfesztiválon szerepelt a hétvégén, amelyet további vetítések követnek. Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt csaknem 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg. A magyarországi közönség először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában – olvasható a közlemény.

Nemes Jeles László nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője – az azóta elhunyt – Melis László, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. Az alkotás a filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével.

A Napszállta főszereplője Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A csaknem száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben. A történet 1913 nyarán, a béke utolsó napjaiban kezdődik Budapesten. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát.

Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és minden áron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt és bátyja hollétét tudakolja tőle. A lány akkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel – olvasható az összegzésben.

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!