Nyolc gólt lőtt a Barca az újoncnak

A Barcelona fölényes 8-2-es győzelmet aratott a Huesca ellen a spanyol bajnokság 3. fordulójában.

Jobban kezdett az újonc és már a 3. percben megszerezte a vezetést, miután Juan Hernández térdéről bepattant a labda a hálóba. Nem sokáig örülhettek a vendégek, hiszen a 16. percben egy mesteri cselt követően Messi egyenlített, majd Pulido öngóljával megfordította az eredményt a katalán gárda (2-1). Az első félidő hajrájában Luis Suárez is betalált a hálóba, valamint Gallar szépített (3-2).

A második játékrész sem volt unalmas, Dembélé, illetve Rakitic növelte a gránátvörös-kékek előnyét (5-2). A hazaiak belelendültek a játékba és folytatták a gólgyártást: előbb Coutinho ugratta ki Messit, aki megszerezte a második találatát a mérkőzésen, majd Jordi Alba is eredményes volt (7-2). A párharc végére a Huesca teljesen összeesett, sőt a hosszabbításban a kapusa elsodorta Luis Suárezt, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Messi a mesterhármas helyett átadta a labdát a sértett uruguayi csatárnak, aki kialakította a 8-2-es végeredményt.

A Barcelona a Realhoz hasonlóan még hibátlan a bajnokságban, de jobb gólkülönbségével vezeti a tabellát.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!