Győztes bajnokin mutatkozott be Ronaldo

Cristiano Ronaldo a felkészülési mérkőzést követően tétmeccsen is debütált a Juventusban. A torinói gárda 3-2-re nyert a Chievo otthonában.

A „zebrák” már a 3. percben megszerezték a vezetést Khedira révén. Óriási fölényben játszottak a vendégek, de nem tudták növelni az előnyüket, sőt a 38. percben Stepinski egyenlített.

A szünet után Giaccherini kiharcolt és értékesített egy tizenegyest, így 2-1-re megfordították az eredményt a hazaiak. A folytatásban két helyzet is adódott Ronaldo előtt, ám Sorrentino mindkétszer védett. A 75. percben Bani öngóljával egalizált a Juve, majd a rendes játékidő végén Mandzukic betalált a hálóba, viszont videóbírózást követően a játékvezető nem adta meg. Az ítélet nem törte meg a torinói csapatot és a 93. percben Bernardeschi belőtte a győzelmet érő gólt.

Ronaldo nem játszott rosszul az első olasz bajnoki összecsapásán, akadtak lehetőségei, azonban az első találatára még várniuk kell a szurkolóknak.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!