Mandzukiccsot szeretné leigazolni a Fradi

Az OTP Bank Ligában a címvédő Vidit és a tavaly aranyérmes Budapest Honvédot tartja a két forduló után százszázalékos teljesítménnyel éllovas Ferencváros legnagyobb riválisának Thomas Doll vezetőedző.

„Most már elég régóta itt dolgozom, a Vidi és a Honvéd mindig az élvonalba tartozik, de bármelyik évben csatlakozhat hozzájuk egy meglepetéscsapat” – válaszolt a csütörtöki sajtótájékoztatón az MTI kérdésére a német szakember, aki szerint nem az a legfontosabb, mit akarnak elérni, ha nem az, hogy napról napra elvégezzék a munkát és mérkőzésről mérkőzésre olyan mentalitást és teljesítményt mutassanak a pályán, amivel meccseket lehet nyerni. „A bajnoki címet nem papíron osztják ki. De persze bajnokok akarunk lenni, főleg mert jövőre lesz a klub alapításának 120. évfordulója” – tette hozzá.

Az MTI érdeklődésére arról beszélt, hogy a sok új érkező után mostanra nemcsak kialakult a keret, hanem össze is állt a csapat. Tréfásan megjegyezte, tárgyalásban állnak Mario Mandzukiccsal, akinek nagyon örülne, viszont hátráltató tényező, hogy a zöld-fehérek kiestek az Európa Liga-selejtezőben.

„Hét-nyolc új játékost kell integrálni, márpedig a világbajnokságon is láttuk, mennyire fontos az összetartás és a csapategység” - mondta Doll, aki a megfelelő mentalitást is kiemelten fontosnak nevezte, s erre példaként a német válogatott korai vb-búcsúját említette, szerinte a Nationalelfből hiányzott az alázat és az elszántság. „Minden évben elment egy-két kulcsjátékos, akiket nem mindig könnyű pótolni, de idén ez most jól sikerült” - fogalmazott.

A Fradi trénere szót ejtett a korai, első körös EL-búcsúról is: bevallotta, annak ellenére, hogy a Makkabi Tel-Aviv ellen nem a Ferencváros volt a favorit, a búcsút követően érezni lehetett, mindenki nagyon csalódott, a játékosok, a szakmai stáb tagjai, a vezetők, a szurkolók egyaránt. Megjegyezte, szerinte apróságokon múlt a párharc, amelyet összesítésben 2-1-re vesztett el a csapata. Példaként említette, hogy az első meccsen a hosszabbításban egyenlített az izraeli rivális, amely három éve a BL-, az elmúlt két idényben pedig az EL-főtáblán szerepelt.


0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!