Emberhátrányban szenvedett vereséget az Újpest Sevillában

Az Újpest 4-0-ra kikapott a Sevilla otthonában a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójának első összecsapásán.

A spanyol élcsapat már a 7. percben megszerezte a vezetést Jesús Navas góljával. A folytatásban a hazaiak visszavettek a tempóból, de ekkor is veszélyesebbek voltak a lila-fehéreknél, akik próbálkoztak egy-egy akcióval. Nem állt a vendégek mellé a szerencse és a 31. percben a ziccerben lévő Sarabiát a 16-oson belül rántotta le Pauljevic, akit kiállított a játékvezető és büntetőt ítélt. A tizenegyest Ben Yedder értékesítette. Az Újpestre nagyon nehéz feladat hárult emberhátrányban, leginkább a védekezés volt a cél, hogy ne szenvedjen nagyarányú vereséget. A szünet előtt egy kontra végén Sarabia növelte az andalúz gárda előnyét.

A második játékrészben nem erőltette meg magát a Sevilla, a támadások befejezéseit rendre elhibázták a labdarúgók. A magyar csapat becsülettel küzdött, amely a meccs végére elfáradt és a hosszabbításban Vázquez fejesgóljával kialakította a 4-0-s végeredményt.

A visszavágót egy hét múlva 21 órakor rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.

Sevilla-Újpest FC 4-0 (3-0)

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:

Sevilla:

Vaclík – Daniel Carrico, Pareja, Escudero – Jesús Navas (Corchia, 58.), Roque Mesa, Vázquez, Arana (Lasso, 77.) – Sarabia (Pejino, 69.), Ben Yedder, Nolito

Újpest FC:

Pajovic – Pauljevic, Bojovic, Litauszki, Burekovic – Sankovic, A. Diallo – Nwobodo, Zsótér (Horj, 64.), Nagy D. (Balázs B., 33.) – Novothny

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: Mundo Deportivo

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!