Döntőbe repítette a franciákat a Barca védője

Umtiti fejesgóljával 1-0-ra nyert Franciaország a vb-elődöntőben, így Belgium a bronzéremért játszhat szombaton.

Az első 20-25 percben a belgák játszottak veszélyesebben, Hazard kétszer is megszerezhette volna a vezetést csapatának, majd Alderweireld lövését védte Lloris. Ezután jobban rákapcsoltak a gallok, a 32. percben Giroud csúsztatott a bal kapufa mellé, a hajrában pedig Pavard kísérletét hárította Courtois. A két válogatott 0-0-val vonult az öltözőbe.

A második félidő 51. percében Griezmann szöglete után Umtiti fejelte a labdát a kapuba. A franciák növelhették volna az előnyüket, miután Mbappé mesterien sarkazta a játékszert Giroud elé, akinek a lövésébe még belevetődött az ellenfél. A 65. percben Fellaini előtt adódott egy helyzet, majd Witsel 23 méteres bombáját ütötte ki Lloris. A belgák mentek előre, azonban a szervezetten futballozó riválisuk védelmét nem tudták megtörni.

Franciaország 2006 után ismét bejutott a világbajnoki döntőbe, ahol a horvát vagy az angol válogatottal küzdhet meg a trófeáért.

- Nagyon örülök, hogy sikerült kvalifikálnunk magunkat a fináléba. Le a kalappal a játékosok előtt, nehéz meccsen vagyunk túl. Negyvenkilenc napja dolgozunk együtt, ami alatt sokminden történt, de ilyen egy csapat élete. Húsz főből áll a stábom, amelynek köszönöm a munkáját, viszont az érdem elsősorban a játékosaimé, akik végig tartással, alázattal és fegyelemmel fociztak - mondta Didier Deschamps, a francia együttes szövetségi kapitánya.

Samuel Umtiti elárulta: büszke, hogy győztes gólt szerzett. Rengeteget harcoltak a jó eredményért. Nagyon büszke mindenkire, hiszen elérték az egyik célt. Egyébként a gallok védője az első válogatottbeli találatát jegyezte tétmeccsen.

- Sajnos a két gárda közti különbséget egy rögzített helyzet jelentette. Rendkívül szoros, kiegyenlített mérkőzés volt. Hihetetlenül harcolt a csapatom, sajnos a labdarúgásban az egyik fél nyer, míg a másik vereséget szenved. Ha valaki kiesik, akkor így búcsúzzon, mint mi, hiszen az utolsó másodpercig küzdöttünk. Holnaptól a következő összecsapásra kell koncentrálnunk, mert szeretnénk szép eredménnyel befejezni a tornát - nyilatkozta Roberto Martínez, a belgák vezetőedzője.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!