A Makói KC felnőttjei ikszeltek, míg juniorjai nyertek a Kunszentmárton ellen

A Makói KC férfi kézilabdásai vasárnap délután az UniTurn Kunszentmártont fogadták a városi sportcsarnokban. A felnőttek 29-29-es döntetlent játszottak a bajnokcsapat ellen, a juniorok pedig 62-7-re győztek. 

A Makói KC felnőtt csapata az első 30 percben nagyon gyengén játszott. A kunszentmártoniak rutinosabbak és erősebbek voltak fizikailag. A második félidőben a Maros-parti együttes felgyorsította a játékot, a támadásokat eredményesebben fejezte be, sőt a kapusteljesítmény is javult. A vendégek elfáradtak a mérkőzés végére és igazságos eredmény született. A helyiek  a 29-29-es döntetlennel a tabella hetedik helyén állnak, a Kunszentmárton pedig már megnyerte az NBII-es bajnokságot.

- Az értékelhetetlen első félidő után kisebb csodát tettünk a listavezető ellen. A második játékrész méltó volt az egész tavaszi teljesítményünkhöz – mondta Gera Norbert, a makóiak vezetőedzője.

A Makói KC juniorjai sima 62-7-es sikert arattak a kunszentmártoniak utánpótlás gárdája ellen.

- Nem volt egy súlycsoportban a két együttes. Az utolsó helyen álló kunszentmártoni fiatalokat fogadtuk, akik nemrég kezdtek el kézilabdázni, ennek köszönhető ez a végeredmény. Nagyon motiváltan játszottunk és mindenkinek tudtam lehetőséget adni. A csapatból mindegyik mezőnyjátékos szerzett gólt – tudtuk meg Hegyi Noeltől, a juniorok trénerétől.

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!